Bródy Sándor utca - Gyulai Pál lakása

Gyulai Pál (1826-1909) a 19. század második felének legnagyobb hatalmú kritikusa: egyetemi tanár irodalomtörténész (Vörösmarty Mihály életrajza), író (Egy régi udvarház utolsó gazdája), a Kisfaludy Társaság elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, a magyar főrendiház tagja és jegyzője.

Jókai elleni "hadjárata" már az ötvenes években elkezdődik, és főként neki köszönhető, hogy Jókai szerzőként megválik attól a Pesti Naplótól, amelyet pedig az ő tárcaregényei tettek naggyá. Az 1850-ben indult Pesti Napló az első modern, tömegmédiumként megjelenő napilap Magyarországon, amely a politikai híranyag mellett napi folytatásokban un. tárcaregényeket és az utolsó lapon reklámot is közöl, ezzel megszólítva a politizáló, tulajdonosi réteghez tartozó férfiak mellett a nőket, a háziasszonyokat, és a tulajdonnal nem rendelkező munkabérből élő, alacsonyabb iskolázottságú rétegeket, sőt, a gyermekeket is. A tárcaepizódok egyharmadát a lap történetének első évtizedében Jókai Mór írja, és itt jelenik meg tárcaregényként minden idők legsikeresebb regénye, az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán. Jókai népszerűsége az egekbe szökik, és ennek hatására új olvasóréteg jelenik meg az irodalmi nyilvánosságban: a laikus, kevésbé képzett olvasók. Amikor Kemény Zsigmond, akinek a köréhez Gyulai Pál is tartozott, átveszi a Pesti Napló szerkesztését, a Gyulai-párt veszi át az irányítást, és Jókai kiszorul a Pesti Naplóból.

Gyulai eszménye a 19. századi pszichológiai regény, Jókai írásai azonban nem ezt a modellt követik. Jókai a 19. század legmédiaérzéknyebb írója volt. Az elsők között fedezte fel, hogy a tömegmédiumok korában az írónak másképpen kell írnia, mint korábban, amikor csak a jól képzett, literátus értelmiség olvasott. Évtizedekkel megelőzve kortársait fedezi fel az un. "kettős kódolást". Az egyszerű, laikus olvasó számára a regény fordulatos történetet, érdekes karaktereket kínál, míg a jól képzett közönség esztétikai igényeit a rafinált nyelvjáték, az irónia retorikája elégíti ki. Gyulai azonban nemcsak Jókai korát megelőző esztétikáját nem értette. Jókai a napilap tömegmédiumán keresztül forradalmian átalakította az irodalmi nyilvánosságot: az ő fellépése után a regényekről mindenki beszél, általános beszédtémává lesznek. A kritika szerepe is megváltozik, a kritikusok többé már nem képesek irányítani a nyilvánosságot, nem ők a véleményvezérek. Jókai az ötvenes években valódi "sztár" lesz, népszerűsége komoly anyagi sikert is jelent, ez pedig nemcsak Gyulait bosszantotta. Az ötvenes években több parlamenti interpelláció támadja Jókai írói jövedelmeit. 

Források

Gyulai Pál hamar kieszelte a világ sorját; látta, hogy Magyarországon minden ember a népszerűség szekerére igyekszik feljutni, de a népszerűség szekere nem vehet fel mindenkit, fogta hát magát s gyalog lépegetve a maga útján, tele torokkal kiabálta: "Nem ülök ám én fel a népszerűség szekerére, ne is híjatok engem, nem kell, nem kell." Mire a lemaradottak benttört fullánkkal a szívükben mind figyelmesek lettek a kiabáló apró emberkére, akinek nem kell a népszerűség, sőt köveket dobál utána, aki szinte hasonlít a zsákba kötött mesebeli emberhez, amint kiabálja: "Nem akarok Liptóban király lenni."

Egyszóval Gyulainak nem kell a népszerűség - ami bizonyos szimpátiákat kelt iránta azokban, akik a népszerűségnek nem kellenek. Ezekből a szimpátiákból él Gyulai Pál. Van tábora, vannak hívei, de nem a művei, hanem a magaviselete miatt. S e magaviselet nemcsak a hideg közönyben a népszerűség iránt, hanem egy bizonyos agresszív föllépésben a népszerűség és a népszerű emberek ellen - ami meglehetős antipátiákat szül. Mert Gyulai Pál így okoskodik: a szimpátiákból meg nem élek, nekem az antipátiákra is szükségem van, hogy hírnévre tegyek szert. Évtizedek óta hirdeti, hogy Jókai rossz regényíró s ezen a réven híres lett; de ez neki nem elég, a mi kis öregünk duplacsövű puskával dolgozik s ugyanakkor hirdeti, hogy Pálffy Albert nagy regényíró. Mert nem lehet tudni, mi teszi az embert emlegetetté: az-e, ha valamely nagyon biztos dolgot tagad, vagy az, ha valami hihetetlent állít?

De lehet, hogy tévedek. Lehet, hogy Gyulai Pál nem taktikázik - hanem ilyennek kell lennie ösztönből, rendeltetésből, mint amilyen.

Mikszáth Kálmán, Amikor a hóhért akasztják, Pesti Hírlap 1893. december 14.

(Mikszáth először név nélkül közölte a cikket a Pesti Hírlapban, később azonban fölvette Az én ismerőseim című kötet írásai közé.)

*

Nem hiszek Jókai hanyatlásában, nem is hittem soha.

Ismétlem, nem hiszek Jókai hanyatlásában. Jókai több, mint író, ma is több, Jókai jelenség. Pótolhatatlan, őrizni való kincsünk, [...] Jókai [...] világjelenség, legjobb önmagunk, legrosszabb önmagunk összefoglalása, éppúgy a nemzet lelke, mint Arany vagy Petőfi.

[...]

Jöhetne egyszer már egy bátor irodalomtörténész, aki nemcsak azt ismételgetné Gyulai Pálról, amit egyszer az egyetemen megtanult, hanem sorról sorra elolvasná a nagynevű kritikus olyan kevéske saját korabeli világirodalmi ismeretre valló, szűk kitekintésű kinyilatkozásait, meglepődnék, milyen egysíkú, milyen maradi, milyen erőszakos kis ember ő, és talán azt is rekonstruálná, hogy mikor logika szerint annyira nem az ő világába tartozik, miért olyan megértő Ady esetében. Vannak korok, amikor egy nagy alkotó ellenséges előjelek között indul meg, és egy tekintélyes kritikus éppen kezd kikopni a saját jelenéből. Mindkettőjük számára szerencsés a találkozás. Az igazság kimondása semmit nem von le Ady értékéből, Gyulai viszont az abszurd-groteszk most dívó korszakában igazán megérdemelne néhány bátor és vadonatúj elemzést. Ha annak idején Jókai vagy a kezdő Petőfi érzékenysége nem volt tabu, miért volna az Gyulai Pál? Rokonszenv és ellenszenv befolyásolta a kritikáját, ezt aztán igazán nem lehet eltagadni, Szendrey Júliába holtszerelmes volt, nem is üldözte a gyönge verseket alkotó gyöngéd hölgyet szigonyaival, Jókaiba, sajnos, nem volt szerelmes, addig ütötte, amíg mozgott. Kár, hogy nem vonzódott hozzá, Jókai szép férfi volt, aranyszőke, kék szemű, szálas, bizony a kurtára szabott, két szúrós cseresznyével a világba meredő, eszemadta barna Gyulai munkásságában és ízlésében modernebbé tette volna az ítélkezést egy parányi szerelmi abnormitás.

Szabó Magda: A félistenek szomorúsága. A Jókai-hagyatékból: egy történelmi groteszk

Képek