Szűcs Lajosné háza

Szűcs Lajosné Szűcs Zsófia (1790-1875), akit Jókai nagynénjének nevez, Jókai édesanyjának, Pulay Máriának a nagynénje. Jókai életében fontos szerepet játszik a jómódú és felvilágosult özvegy, aki a pesti és a balatonfüredi társasági élet részese, akitől Blaha Lujza is megvásárolta az utóbb nevezetessé vált Blaha-villát. Pulay Máriát ő békíti meg a fiatal párral, és amikor a tardonai bujdosásból Jókai visszatérhet Pestre (és az életbe), Múzeum körúti bérházának teljes második emeletét a művészpár rendelkezésére bocsátja, a piaci árnál jóval kedvezőbb bérleti díj fejében. Jókai és Laborfalvi 1851 és 1853 között laktak itt. A támogatásra ekkoriban rá is szorultak: Laborfalvi színházi fizetése az egyetlen fix bevételük, Jókai eleinte csak álnéven publikálhat, ami jövedelmeire is hatással van. Ekkoriban nagyon takarékosan élnek, a kenyérkereső Laborfalvi, aki ezekben az években még gondos könyvelést vezet a család kiadásairól és bevételeiről. Innen tudjuk, hogy hetente háromszor mosnak a házban: vagyis a házaspár szűkében volt a fehérneműnek. Amikor az ötvenes évtized végén a már ismét jómódú Jókai saját házat szeretne venni a környéken, szintén Szűcs Zsófia siet a segítségére a telkek keresésében. Nem utolsósorban azonban Jókai neki köszönhette Az arany ember alapötletét. Szűcs Zsófia meséli el egy viharos hajóúton unokaöccsének azt a komáromi történetet, amelynek szereplőit kislányként még ő maga is ismerhette.

A Múzeum körút 5. számú házat az özvegy 1850-ben építtette át, a gótikus motívumokat is felhasználó romantikus bérpalota Diescher József tervei nyomán nyerte el mai külsejét. A környéket a 18. század végén jellemzően iparosok lakták, a szomszédos átjáróház, az Unger-Schmied-ház neve is a kovácsmesterségre utal. A Kölber-ház, ahol később Jókaiék is laktak, kocsigyártó tulajdonosáról kapta a nevét. Szűcs Zsófia a bérház első emeletét lakja, a földszintet és a második emeletet adja bérbe.

Források

Szűcs Zsófia, ahogy Pesten, úgy a Balatonnál is éjjel-nappal intenzíven működtette szalonját, városi és füredi (nyaraló)közönsége művész és gondolkodó elitjét kényeztetve - egymás társaságával.

Cséry Lajos jóval Asszonyéni halála után, 1893-ban adta el a villát Blaha Lujzának.

[...]

[A] Vasárnapi Ujság így búcsúztatta 1875/4. számában: "Özvegy baracskai Szűcs Lajosné, született Szűcs Zsófia asszony jan. 20-án hunyt el Budapesten, 85 éves korában. Buzgó támogatója volt a közintézeteknek s a művészet és irodalom érdekeinek, alig van jótékony czél, melyre tetemesebb összegeket nem adományozott volna. Szegények és szerencsétlenek mindig áldozatkész gyámolítójukat vesztették el benne."

Buza Péter: A vak piktor s az örök honleány, Budapest 2015/3 szám (részletek) A teljes cikk elérhető: https://budapestfolyoirat.hu/470-a-vak-piktor-s-az-orok-honleany

*

Egyetlen rokona volt Pesten, özvegy Szücs Lajosné, ki megsajnálta Móricot s megbarátkozván Rózával is, kezébe vette ügyüket s mint közbenjáró szívóssággal és asszonyi tapintattal annyira meghajlítá a szigorú Jókay Józsefnét komáromi látogatása alkalmával, hogy már 1850 nyarán azt a jó hírt hozhatta onnan, hogy Jókayné is békülni akar és szívesen veszi, ha fia és menye meglátogatják.

*

Jókainé egész gyűjteményt tartott maga körül különféle öregasszonyokból, hogy legyenek, akik a zöld szemű szörnyeteget etetik s akiket viszont ő etet. A nap minden órájában bennfentesek voltak a Jókai-házba öreg, nyugalmazott színésznők (fiatal színésznőt nem fogadott), páholynyitogatónők, volt cselédjei (mert a cselédjei is vén asszonyok voltak) és a szomszédból előkerült egyéb nénikék. Gertrudis királyné nem szeretett magához hasonlókkal érintkezni, magánál följebb rangúakkal meg éppen nem, de elemében volt hódoló boszorkányai közt, kik minden pletykát, amit hallottak és kigondoltak, a házhoz hoztak. Jókaiék nem messze laktak a színháztól, a mostani Múzeum körúton egy rokonuk, az említett Szűcsné tulajdonát képező csinos, új házban, mely egyszersmind átjáróul szolgált a Magyar utcába, ahol a Vasárnapi Újság szerkesztősége volt.Egész nap sütöttek, főztek a nénikék számára, kik egyébként is igénybe vették Jókainé erszényét. Különben ez idő szerint még takarékosságra volt szorítva. Fizetése félhavonkint nyolcvan forintra rúgott s ebből kellett a jelmezeket is venni. Ehhez az összeghez körülbelül 30-40 frttal járult Jókai. Ebből telt ki a háztartás, a kiszolgáló személyzet, az élelmi cikkek, szóval minden apró kiadás. A rendkívülieket, mint a házbért, mely 125 frtot tett ki negyedévenkint, Jókai fizette, valamint a nagyobb beruházásokat is; ő váltogatta ki jó napokban az ezüstneműt, mely gyakran vándorolt be a zálogba, hol 200 frtot szoktak rá kölcsönözni.

A számadási könyvecskéből, melybe Róza asszony sajátkezűleg jegyezte be kiadásait, azt látjuk, hogy nagyon megnézte a garast. Rendszerint két cselédet tartott, akik öt-öt forintot kaptak havonkint. A fűszert számlára hozatta és pontosan fizette a konyhapénzből elsején és tizenhatodikán. Saját házi zsidójánál, Rosenfeldnél, mindig el volt adósodva, törlesztett öt forintos részletekben. Aránytalanul nagy összegeket csak kesztyűkre költ, havonkint közel tíz párt használva el. Úgyszinte sokba kerültek a mosónék, minden héten legalább háromszor van mosás a házban, ami arra hagy következtetni, hogy a ház nem volt elegendőképp ellátva fehérneművel. Oh, az elsárgult könyvecske nagy bepillantást enged az éléskamrába és a ruhásszekrényekbe, megolvashatjuk a nagy költő ingeit, számszerint 14-et és tudjuk, hogy az elmúlt egész évben csak egy rendbeli ruhát varratott. Látjuk Jókainét, mint anyát és nem foghatjuk rá, hogy pazarol; a kisasszony (II. Róza) csak igen ritkán kap valamely piperecikket, s az is szerény és olcsó. Látjuk mint leányt, aki apjának egyszer-másszor ruhát varrat, de nem valami finom szabónál, mert csak 10 forint a ruha ára. Sűrűn fordul elő számadásaiban ilyen tétel: "Atyusnak 1 forint". Ez is az öreg Benkének jár ki dohánykára, felette szerény mértékben. Látjuk mint kartárst; részt vesz színésztársai mozgalmában, adakozásaiban, de az összegek takarékos asszonyra vallanak. Egy forint a szokásos áldozati obulus, csak egyszer, az Egressy-emlékére áldoz két forintot.

Hónapról-hónapra ott vagyunk − e számadási könyv révén − a Jókai-házban. Látjuk ki s be járni Vargánét, akinek az ura fuvarozza ki a Svábhegyre és vissza, este pedig rossz időben a színházba. Csinos kis összeget szed el a fuvarért a Jókai-háztól. Ugyancsak bennfentes itt Traubauerné, aki a Róza asszony színházi toalettjeit készíti. Vannak bezzeg nagy tanácskozások némely új darab előadása küszöbén. A kis könyvecske mindent előadna, de nem szól semmi rendkívülit, semmi meglepőt, semmi rosszat. Megmondja, hogy néha nyomott anyagi helyzete van, de viszont máskor sok pénz jön a házhoz és Rosenfeld is húsz forintot kap egyszerre, a régi bútorok eladatnak s új, csinosabbakat szállítanak a házhoz. Valamely nagyobbszerű luxus és pazarlás azonban nem űzetik. Polgári levegőben vagyunk egészen. A legendás fácánok, tengeri rákok és pezsgővel főzött töltött káposzták csak még ezután lesznek eljövendők.

Ez volt Jókainé, a gazdasszony, az ötvenes évek közepén, melyek "szűk éveknek" nevezhetők; inkább takarékosnak mondató, mint prédának.

Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora (13. fejezet: Élet a hó alatt)

*

Szűcs Lajosné még a hetvenes években mindenkitől ismert alakja volt a budapesti társaságnak. Nagy háza volt a Múzeum körúton, villája Balaton-Füreden: az idény alatt minden este ott lehetett látni a Nemzeti Színházban, szögletpáholyában. Jótékonyságáról beszélt minden közintézet. Szép öregasszony volt.

Én is kaptam tőle valamit: ennek a regénynek az alapeszméjét.

Egy délután összehozott vele a véletlen. Együtt utaztunk át a Kisfaludy gőzösön Balaton-Füredről Siófokig.

A feleútban kegyetlen nagy vihar fogta elő a hajót: a veszedelmes Bakony szele egyszerre háborgó tengert alakított a kedves tóbul: az utazók férfia, nője mind tengeri betegséget kapott, s menekült a kabinokba. Csak mi ketten: nagynéném és én maradtunk a födélzeten, föl sem véve az egész hajótáncoltató zivatart.

- Csak fenntartja mibennünk az erejét az ősi Szűcs vér - mondá a nagynéném; - ki maga is Szűcs családból született: nagyanyámnak nővére volt: - férje után lett gazdag.

S aztán odaültetett maga mellé, s azalatt, amíg a hullám dobálta a hajót, hogy annak az egyik lapátkereke folyvást a levegőben kalimpált, elregélte nekem azt a történetet, ami az "Arany ember" regényemnek a végét képezi, a fiatal özvegy, annak a vőlegénye: a katonatiszt, társalkodónéja; a tiszt korábbi kedvese és annak az anyja között, kiket ő mind személyesen ismert. Ez volt az alapeszme, a végkatasztrófa, amihez aztán nekem a megelőző történetet, mely e végzethez elvezet, hozzá kellett építenem, s a szereplő alakokat, helyzeteket mind összeválogatnom: hihetővé tennem. De azok az alakok és helyzetek mind megvoltak valósággal.

Jókai Mór: Utóhangok Az arany emberhez